Magamról

Néhány éve még nem gondoltam, hogy a számítógépet használni fogom, azt meg végképp nem, hogy blogot is fogok írni. Két felnőtt lányom van, akik biztattak és sógornőm segített, hogy mindez létrejöjjön. Van egy aranyos, tüneményes, 9 és fél hónapos unokám, akivel nem egy városban lakom, így skype-on látom a mindennapjait. Már ezért is megérte, hogy ezzel a számítógépes világgal ismerkedem. Még meg kell említenem, hogy nagyon kedves barátaim, is unszoltak, hogy hozzak létre egy blogot, mutassam meg az alkotásaimat. Kicsit kérettem magam, hiszen, kevés az ismeretem, meg fényképezni sem tudok olyan jól, mint ezt látom a többi blogon. De igyekszem felnőni a feladathoz.

2013. szeptember 8., vasárnap

Poncsó

  1. Jól variálható poncsó hűvösebb időkre.



Szeretem az őszi színeket.

Horgolt hosszú kardigán

Az idei nyár nagyon meleg volt, ezért nem is volt kedvem kötni vagy horgolni. Zoknilényeket sem készítettem, talán majd ha jön a nemszeretem idő, akkor jobb a jó meleg lakásban kézimunkázva elütni az időt.
Azért van mit mutatnom, ezeket már tavasszal elkezdtem, és most fejeztem be.




2013. április 9., kedd

Nyuszik

Egy baráti találkozóra készítettem ezeket a kisnyulakat.
Az ötlet nem az enyém. Nagyon egyszerűen elkészíthető, kedves apró ajándék.

2013. március 3., vasárnap

Pocak



Nem gondoltam volna, hogy ezt a nem túl gusztusos reklámfigurát egyszer elkészítem. Egy nagyon kedves kislány szeretett volna ilyen bábot, így hát nem tudtam ellenállni, megcsináltam, ilyen lett.